A
nagyigmándi Pápay József Általános Iskola 1994-ben
vette fel a falu híres szülöttének nevét. A „szent szenvedéllyel”
anyanyelvünk ügyét szolgáló nyelvészprofesszor a Magyar Tudományos Akadémia
tagja, a debreceni egyetem magyar és finnugor nyelvészeti tanszékének
professzora, osztják nyelvrokonaink nagyhírű kutatója volt. Nagyigmándon,
1873-ban látta meg a napvilágot, abban a sokgyermekes családban, ahol
mindössze ő és Sándor testvére érte meg a felnőttkort. Születése után két
évvel elvesztette édesapját is. A nagyigmándi
református iskola tanulójaként kezdte meg pályafutását, majd lelkiismeretes
tanítói által a Pápai Református Kollégium kiváló tanulója lett. Tehetségének
köszönhetően szinte önmagát eltartva fejezte be a gimnáziumot 1892-ben Pápán,
miközben édesanyja is elhunyt 1891-ben. Még ebben az évben, mint bölcsészkari
hallgató kezdte meg tanulmányait a budapesti kir.
Magyar Tudomány-Egyetemen. Nyelvészeti pályafutása „teljes virágjában” a
fővárosban fejlődött ki igazán. Itt vált elhatározássá a Reguly-hagyaték
megfejtésére irányuló vágy. 1896-ban elvégezte az egyetemet, ezután bevonult
katonának. Majd élete nagy lehetősége előtt állt: Zichy Jenő gróf által
szervezett harmadik ázsiai expedíció tagja lett nyelvészként. 1897-ben indult
útnak Szentpétervárra, Helsingforba, majd Moszkva,
Kijev, Odessza voltak útjának állomásai. Innen hosszú-hosszú utazással
eljutott a csuvasok földjére és Szibériába. Izgalmas, nehéz, viszontagságos
utazásról, gyűjtőmunkáról számolt be szerelmének, a szentmihálypusztai
Szarka Antóniának, akit 1900-ban, hazatérte után feleségül vett. Tudósi
pályája felfelé ívelt: a Magyar Néprajzi Társaság igazgató választmányának
tagja, a Magyar Nyelvtudományi Társaság jegyzője, folyóiratának szerkesztője,
rangos kitüntetések tulajdonosa. 1908-tól a debreceni Református Főiskola
bölcsészettudományi kara a magyar és finnugor nyelvtudomány tanárává
választotta. Hamarosan a bölcsészeti kar dékánja, majd 1918/19-ben prodékán lett. Debrecenben élt feleségével és négy
gyermekével: Józseffel, Károllyal, Endrével és Irénnel. „Csendes, munkás évek
következtek” 1931. június 9-én bekövetkezett haláláig. Nyelvünkért való
fáradozása, kitartása, kimagasló személyisége, szellemisége kötelez
bennünket. Kötelez anyanyelvünk szeretetére, tudására, tiszteletére.
József
Pápay
(1873 – 1931)
Die
Pápay-József-Grundschule Nagyigmánd erhielt im Jahr
1994 den Namen der in dem
Dorf geborenen Berühmtheit. Der „mit heiliger Leidenschaft“ der Erforschung unserer Muttersprache
dienende Professor der Linguistik war Mitglied der Ungarischen Akademie der
Wissenschaften, ein Professor des ungarischen und finno-ugrischen
sprachwissenschaftlichen Lehrstuhls der Universität von
Debrecen und ein überaus berühmter Erforscher der mit den Ungarn auf
sprachlicher Ebene verwandten Chanten [d.h. einer Ethnie, die eine zum
finno-ugrischen Zweig der uralischen Sprachen gehörende ugrische Sprache
spricht]. In Nagyigmánd erblickte er das Licht
der Welt im Jahr 1873, in jener Familie mit vielen Kindern, von denen nur er
und sein Bruder Sándor das Erwachsenenalter erreichten. Zwei Jahre nach
seiner Geburt verlor er seinen Vater ebenfalls. Als Schüler der evangelischen
Schule von Nagyigmánd begann er seinen Lebenslauf und bald wurde er durch
seine gewissenhaften Lehrkräfte zu einem hervorragenden Schüler des
Evangelischen Kollegs Pápa. Dank seiner Begabung beendete er seine Zeit am
Gymnasium von Pápa in 1892, wobei er sich beinahe allein selbst versorgte, da
auch seine Mutter im Jahr 1891 verstorben war. Noch
in demselben Jahr begann
er seine Studien an der königl. Ungarischen Wissenschaftlichen Universität
Budapest als Student der humanistischen Fakultät. Seine linguistische
Laufbahn entwickelte sich wirklich „in ihrer ganzen Blüte“ in der Hauptstadt.
Hier wurde der auf die Enträtselung des Nachlasses von Antal Reguly bezogene
Wunsch zu einem Entschluss. In 1896 beendete er sein Studium an der
Universität und wurde daraufhin zum Soldaten. Bald stand er vor der großen
Möglichkeit seines Lebens: Als Linguist wurde er zu einem Mitglied der durch
Graf Jenő Zichy organisierten dritten Asien-Expedition. In 1897 brach er nach
Sankt Petersburg und Helsinki auf, bald waren Moskau, Kiew sowie Odessa die
Stationen seines Weges. Von hier kam er durch eine äußerst lange Reise zu der
von den Tschuwaschen [d.h. von einer turkstämmigen ethnischen Gruppe]
bevölkerten Region und nach Sibirien. Seiner Geliebten, Antónia Szarka aus
der Szentmihálypuszta, die er im Anschluss an seine Heimkehr heiratete,
berichtete er von einer aufregenden, schwierigen und abenteuerlichen Reise
sowie von seiner Recherche. Seine wissenschaftliche Karriere nahm Schwung
auf: Er wurde zu einem Mitglied des leitenden Komitees der Ungarischen
Ethnografischen Gesellschaft, zum Sekretär der Ungarischen
Sprachwissenschaftlichen Gesellschaft, zum Redakteur von deren Zeitschrift
sowie zum Empfänger prestigeträchtiger Auszeichnungen. Ab 1908 erwählte ihn die humanistische Fakultät der
Evangelischen Hochschule von Debrecen zur Lehrkraft der ungarischen und
finno-ugrischen Sprachwissenschaft. Bald wurde er zum Dekan der
humanistischen Fakultät, bald während der Jahre 1918/19 zu deren Prodekan. In
Debrecen lebte er mit seiner Ehefrau und seinen vier Kindern: József, Károly,
Endre und Irén. „Darauf folgten Jahre voller Ruhe und Arbeit“. Am 9. Juni
1931 traf sein Tod ein. Seine Bemühung für unsere Sprache [d.h. für das
Ungarische], seine Ausdauer, seine hervorragende Persönlichkeit sowie seine
Mentalität verpflichten uns. Sie verpflichten uns zur Liebe zu unserer
Muttersprache, zu deren Kenntnis sowie zu dem ihr gebührenden Respekt.
József
Pápay
(1873
– 1931)
The
Nagyigmánd Pápay József Elementary School received the name of the village’s celebrity in
1994. This professor of linguistics, who served as a
researcher of the matter of our native language with “holy passion”, was a
member of the Hungarian Academy of Sciences, a professor of the chair of
Hungarian and Finno-Ugric linguistics of the University of Debrecen and very
well-known for conducting research on the Khanty [i.e. an ethnic group that
speaks a Ugric language which belongs to the Finno-Ugric branch of the Uralic
languages], whose language is related to Hungarian. He was born in
Nagyigmánd in 1973 and into a family of many children, of whom only he and
his brother Sándor reached the age of adulthood. Two years after his birth,
he also lost his father. As a student of the Protestant school of Nagyigmánd,
he began his life of academic study and soon became an outstanding student of
the Pápa Protestant College due to the support of his conscientious teachers.
Thanks to his talent, he ended his time at the
grammar school of Pápa in 1892, whilst he was providing for himself in an
almost entirely self-sufficient manner, for his mother had also died in 1891.
In the very same year, he began his studies
at the Royal Hungarian Scientific University Budapest as a student taught by
its humanistic faculty. His linguistic career really developed in the capital
city, so that it could reach “its prime”. Here he
determined to fulfill his wish to unriddle the legacy of Antal Reguly. In
1896, he ended his academic studies at the
aforementioned university and subsequently became a soldier. Soon, the
greatest opportunity of his lifetime awaited him: As a linguist, he became a
member of a group of people partaking in the third expedition of Asia
organised by Count Jenő Zichy. In 1897, he left for Saint Petersburg and
Helsinki, and soon, Moscow, Kiev and Odessa were the stops of his route. From
there he came to the region inhabited by the Chuvash people [i.e. an ethnic
group of Turkic descendance] after a very long journey and arrived in
Siberia. To his beloved, Antónia Szarka from the Szentmihálypuszta, whom he
married after his return to his homeland, he reported on an exciting,
difficult and adventurous journey as well as on his research. His scientific
career rapidly gained momentum: He became a member of the directive committee
of the Hungarian Ethnographic Society, the secretary of the Hungarian Linguistic
Society as well as the editor of its periodical, and received several
prestigious awards. Since 1908, the
humanistic faculty of the Protestant College of
Debrecen elected him its teacher of Hungarian and Finno-Ugric linguistics.
Soon, he became the dean of the humanistic faculty, and before long, he
became its vice dean. In Debrecen, he lived with his wife and his four
children: József, Károly, Endre and Irén. “Afterwards, years full of calm and
work followed.” On the 9th of July 1931, he deceased. His efforts with regard
to our language [i.e. Hungarian], his perseverance, his commendable
personality as well as his mentality obligate us. They oblige us to aspire to
love for our native language, to the capability of being able to speak it,
and to the demonstration of respect for it.
