Polgármesteri dicséretet kapott a 7.a osztályos tanulóink
„Zöld Okosok” nevű csapata

A Gróf Széchenyi István Népfőiskola és a Magyar Műhely Alapítvány országos környezetvédelmi versenyt hirdetett kárpát-medencei fiatalok számára. A verseny fővédnöke Dr. Áder János, a Kék Bolygó Alapítvány elnöke.

A verseny három fordulóból állt, iskolánkból több csapat is nevezett, közülük a legeredményesebb a „Zöld Okosok” elnevezésű, 7.a osztály tanulóiból álló csapat, akik a Mezőörsön megrendezett országos döntőben a 7. helyet szerezték meg. A csapat tagjai: Bartal Lili, Pőcze Réka, Sárközi Ditta, Sárközi Noémi. Felkészítőjük: dr. Szijjné Szabó Csilla tanárnő. Remek eredményük jutalmául a tanulók polgármesteri dicséretet kaptak Hajduné Farkas Erika Polgármester Asszonytól, amely díszoklevélből és tárgyjutalomból áll. Ugyancsak polgármesteri dicséretet kapott dr. Szijjné Szabó Csilla felkészítő tanár is.

Az elismeréseket az iskola tanévzáró ünnepélyén Hajduné Farkas Erika Polgármester Asszony adta át.

Karsai Bálint

igazgató

Vissza