Atlétika emberközelből

November 29-én a „Nagyigmánd 790” programsorozat részeként iskolánk vendége volt Mészáros Miklós az Igmánd SC alapítója, aki „Atlétika emberközelből” címmel tartott előadást a 7. osztályos tanulóknak.

Elsőként Karsai Bálint Igazgató Úr mutatta be a vendéget, akit a diákok nagy része látásból jól ismer a faluból, de tevékenységéről, sportbeli eredményeiről kevesebbet tud. A bevezetőben az is elhangzott, hogy Miklós bácsi nemrégiben ünnepelte születésnapját, így a diákok egy hangos „Boldog születésnapot!” kiáltással köszöntötték a meghívottat.

Vendégünk először gyermekkoráról, iskoláiról, a 40-es, 50-es évek nagyigmándi mindennapjairól mesélt a gyerekeknek, majd ezt követően a sportról esett a legtöbb szó. Miklós bácsi elmondta, milyen sok helyen járt a világban szenior sportolóként, és ott milyen eredményeket ért el. Több hazai rendezésű sportverseny is kapcsolódik a nevéhez ill. annak a sporteszköznek a neve is, amelyet ma is használnak a versenyeken: az igmándi merevnyelű kalapácsé.

Jóval túl a nyolcvanon is egyenes tartású, erős ember, aki naponta tornázik és a diákokat is erre biztatta előadása végén. Elmondta, hogy neki milyen sokat adott élete során a sport, mennyi mindenre megtanította.

Végül még egy kis illemtant is becsempészett mondandója végére: aki akart, kezet foghatott vele, de csak szigorúan úgy, hogy közben a szemébe nézett. Merthogy ezt így illik!

Köszönjük a tanulságos előadást, az ajándékba hozott sporteszközt!

Kívánunk Miklós bácsinak jó egészséget és további sportos, mozgalmas éveket!

Mészáros Zsuzsanna

osztályfőnök

Vissza