Pezsgő élet a
Pápayban
Október elejétől ismét egymást érték a különféle
rendezvények iskolánkban.
Játékos keretek között emlékeztünk meg a Magyar
Népmese Napjáról. Lezajlott az 5. osztályosok tréfás avatása.
Az állatok világnapja keretében tablóval és
totóval készültünk, valamint vendégünk volt Gőgös Zsuzsanna zoológus, aki
„Állati jó bemutató” keretében nyújtott hasznos ismereteket a
környezetünkben felbukkanó kisállatokról. A bemutató főszereplőivel – Uhu, sikló,
patkány, róka, kanári, héja – való találkozás nagy élményt jelentett
tanulóink számára.
A Magyarok Háza szervezésében és finanszírozásában lehetőségünk nyílt a Csavar színház
„Asszony” című előadásának megtekintésére. Gál Tamás társulatával kialakult
évtizedes kapcsolatunk alapján biztosak voltunk az előadás sikerében,
ezúttal sem okoztak csalódást, vidám, profi műsoruk ismét elvarázsolta a
közönséget.
A Szülői Szervezet első ízben szervezett
jótékonysági családi napot az elmúlt hétvégén. A mozgással, műsorszámokkal,
vásárral tarkított rendezvény sok látogatót vonzott.
Természetesen iskolánkban is megemlékeztünk az
aradi vértanúkról és október 23-ra is ünnepi műsorral készülünk, melyet a
községi ünnepségen is bemutatunk.
2021. október 19.
Karsai
Bálint
igazgató
|